2015. március 29., vasárnap

Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport márciusi előadás és 2015. évi program

Tavasszal három témában láthatnak vetített képes előadásokat az érdeklődők a 
Csili Művelődési Központ Vízvári László termében.
A kezdések ideje 17 óra.


2015. március 31-én ünnepélyes keretek között lesz megtartva a városvédők ez évi első összejövetele. Reményeim szerint az ünnepélyességhez hozzájárul Szabados Ákos polgármester úr megnyitó beszéde és a meghívott előadó művészettel kapcsolatos előadása. Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész 2013-ban már nagysikerü előadást tartott városvédők részére. 
Ebben az évben ismét meglátogat bennünket, előadásának címe: ”Személyes képtörténetek”.

Április 14-én a Helytörténeti klub résztvevőinek is bemutatkoznak a városvédők. Az előadásom címe: 
”A Pesterzsébeti Városvédők múltja és jövője” 
Az előadás során a résztvevők sok történettel és fotóval összefoglalást láthatnak a Pesterzsébeti Városvédő Csoport 11 éves munkájáról és az elkövetkező évek terveiről. 

Április 28-án városvédők következő előadásának címe: „Pesterzsébet első iskolája”
Összejöveteleinkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Óváry Gábor csoportvezető
 (bejegyezte: Ettvel Zoltán BVE küldött)