2010. szeptember 25., szombat

Erzsébeti régi városháza


Tisztelt blog
olvasók! 
Javaslom, menjünk kicsit vissza az időben az 1870-es évekbe, amikor Erzsébetfalván gyorsan megkezdődtek az építkezések. Pók Ignác és a legelső erzsébeti polgár Suda János értelmi vezetése mellett Walcha Mihály és Wéber József építési vállalkozók által közadakozásból, 1882-ben a mai Kossuth Lajos utca és Széchenyi utca sarkán megépül a községháza. Így írják ezt a Pesterzsébet történetével foglalkozó leírások, azonban nem igazán tesznek az írások mellé képeket, térképeket, hogy a mai erzsébeti ember pontosan tudná értelmezni magában az épületet és a helyszínt. 

Ezt pótolandóan megkerestem az ehhez tartozó történeti dokumentumokat, melyek ismertek, rejtély nincs benne, de mégis jobb ezt összefüggéseiben látni és így jobban eligazodni.
Az épületet gyakorlatilag a Hunyadi utcához egészen közel, a Kertész utcával szemben építették fel, tehát nem a Széchenyi utca sarkán, azonban telekkönyvileg a telek odáig ért. 
Ezt egyértelműen megmutatja az egykori kataszteri helyszínrajz, melyen külön bejelöltem a fontosabb utcákat, hogy jobban értelmezhető lehessen a helyszínrajzos térkép.

A mellékelt Pesterzsébet története könyvrészletből tudjuk, hogy az épületet 1882 május 7-én adták át és az épület egészen 1913-ig létezett, 1913-ban az épületet lebontották. 
A telek Széchenyi utcai részén építették a mai szakközépiskola elődjét, a polgári leányiskola épületét. A régi Községház alapfalában találták meg a Suda Jánosék által írt "üdv az Úrban" című 1882-bem írt 10 oldalas leírást Erzsébetfalva történetéről 1870. évtől kezdve 1882-ig megírva, melyen 45 aláírás szerepelt. 

Több erzsébeti történeti leírásban megtaláljuk azt is, hogy régebben az épület falába befalazva két emléktáblát találtak, amelyek az alapítást, a községháza építését és az adakozók nevét - közöttük Erzsébet királynét is- megőrizték az utókor számára. A két táblát az iskola Kossuth Lajos utcai bejáratának egyik oldalába helyezték el, mellé tettek egy harmadikat is a következő szöveggel: "Ezen épület helyén állott Erzsébetfalva község első székháza, melynek homlokzatán és tanácstermében befalazva volt alábbi két emléktáblát a múltak iránti kegyeletből itt elhelyezte a község előljárósága az 1913. évben." 

A képen látjuk az 1882-ben épült egykori községháza épületét és látható az is, hogy akkor még a Hitel Márton utca, azaz a mai Kossuth Lajos utca nem volt ellátva még az 1905 táján készült sárga keramitburkolattal.
Az új Városháza aztán 1906-ban épült fel és 1906 június 13-án tartotta az első közgyűlését Erzsébetfalva képviselő testülete az új Városházán.

(bejegy.: Ettvel Zoltan-kiskiskosutis)

2010. szeptember 24., péntek

Oda - vissza.



Arra gondoltam, miképpen mutat majd a teleobjektívvel készített kép a templomról, és annak lépcsőjéről visszafelé fotózva a "kosuti".
Egész megijedtem olyan sűrű lett minden.

2010. szeptember 22., szerda

Egy volt iskola Kossuthfalván









Adva volt egy régi képeslap melynek feliratai: "Pöltenberg utcza, Kossuthfalva, Kohn és Grünhut, Budapest". Az eredeti képeslap, valamint korabeli és jelenkori térképek, kataszteri rajzok tanulmányozása, továbbá helyszíni bejárásom alapján (mely során környékbeliekkel nem beszéltem), az alábbiakat állapítottam meg: 
1. A kép utcára néző Kossuthfalva Pöltenberg utcai 6 ablakos nyeregtetős cseréptetős házat ábrázol, ránézésre hossza 13-14 méter lehet, szélessége 9-10 méter. (lásd a képeslapot)
2. Közvetlenül az épület előtt kis előkert látható, léces fakerítéssel, az épületen kémény elől és hátul 1-1 db van.
3. Az épület mellett hátrébb az udvari fronton az épületre merőlegesen jobbfelé még egy cseréptetős épület látható.
4. Mindkét épület nem újszerű állapotot mutat, erre utal az is, hogy a cserepek nem egyforma színűek, feltehetően egyes részek cserélve lettek.
5. Elfogadottnak tekintjük nyilván, hogy a Pesterzsébet története c. könyv szerint „1899 A Pöltenberg utcában elemi iskola létesült”.
6. Elfogadottnak vesszük természetesen azt is, hogy az egykori 1905-ös Pesterzsébet térképen be van jelölve a Pöltenberg utca és a Knézich utca között mindkét oldalon 1-1 iskolaépület. (lásd ehhez az egykori rajzos jellegű térképrészletet)
7. Az egyik épület a Pöltenberg utca 23. sz. alatt meg van megjelölve (szám alig látható! ) a Nagy Sándor utca felé eső páratlan oldalon, lásd „Állami Elemi Népiskola”.
8. Ezzel az épülettel szemben az utca másik oldalán a páros oldalon szintén van egy Állami Elemi Népiskola bejelölve, a Pöltenberg utca 20. szám alatt, (tehát Soroksár felé eső oldalon), ennek az iskolának most különösebb jelentősége nincsen, mert 23. sz. épületről van szó a páratlan oldalon
9. A képeslapon kis házszámtábla van, és felnagyítva látható, hogy az iskola házszáma „23”, a másik táblán „Állami Elemi Népiskola” felirat látszik.
10. A 8. és 9. pont alapján kézenfekvő, hogy a kérdéses iskola az 1905-ös utcaházszámozás szerint a Kossuthfalva Pöltenberg utca páratlan oldalán a Knézich utca és a Vécsey utca közé esett.
11. A képeslap készítésének pontos időpontja nehezen állapítható meg, de kb. 1907 körül készülhetett.
12. Az 1907 évszámot igazolni látszik az is, hogy a képeslapon található nyomda: Kohn és Grünhut, Budapest, ezek a nyomdák külön-külön és együtt is sokáig működtek az ország több helyén 1878-1913 között.
13. Az utcát később kétszer átszámozták, amikor a Pöltenberg utca már nem csak a szűkebb értelmű Kossuthfalva-i részre volt érvényes, mellékelve van egy mai térképrészlet is
14. Az utcát ill. a helyszínt bejártam, természetesen a NORC-ot is, és több ház szóba jött. Azonban a képek, térképek, valamint a mellékelt kataszteri rajz alapján részemről egyértelmű volt, hogy ez az egykori 23. sz . alatti épület most a mai számozás szerint a Pöltenberg utca 61. sz. alatti épületnek felel meg, a másik oldalon lévő egykori másik iskola épület szerintem a Pöltenberg u. 62. szám alatt van.
15. Az épületet azóta jelentősen átalakították, a ház előkertje rég megszűnt, a 6 db kétszárnyú ablak helyett 4 db háromszárnyas ablak lett létesítve, részben tetőtér beépítést kapott, az épületről a régi szép építészeti dolgok teljesen eltűntek
16. Az épület nyeregtetője a Vécsey utca felé eső oldalon az időjárási-statikai viszonyok miatt valamikor csonkakonty kiegészítést is kapott.
17. A helyszínen most is látszik az épület melletti másik épület, a régi állapottal megegyező pozícióban, de düledező állapotban, lásd ezekhez a napjainkban készült saját készítésű fényképeket.
18. Mindent összevetve tehát, azt sikerült megállapítani, hogy az 1899-ben épített Pöltenberg utca egykori 23. sz. alatti Állami Elemi Iskola épület jelenleg is létezik jelentősen átalakított állapotban ugyanott, de napjainkban most Pöltenberg utca 61. házszámon.
19. Úgy vélem, nem tévedtem az épületet illetően, de arra nem volt időm, hogy lakókat is felkeressek, talán ezt megteszi más, és kiderülhet, hogy a beazonosítási gondolatok jók voltak-e.

a többi fotó itt látható

Ettvel Zoltán írása

2010. szeptember 6., hétfő

Kiállítás a Csiliben 2


A csiliben láttam ezt a szépen festett képet, ami számomra még érdekesnek is tűnt.

2010. szeptember 1., szerda

Egy érdekes képeslap


James jegyzete:
Előszó helyett;
Ezen oldal, az alábbi hasonló jellegű, és hosszabban tartó tisztázó jellegű párbeszédek, vagy monológok számára jött létre. Akinek valami hasonló ötlete támad, írja meg.

Z’Ettvel, egy találós kérdés nyomában.
Sokszor a nyomozás érdeke megkívánja a diszkréciót, ilyen eseteknél „kiskosutis” néven mutatkozik be, ha azonban még mélyebben akar kutakodni, mivel vastag a könyv, vagy sok a dokumentum egy dobozban, azoknál az eseteknél a „kiskiskosutis” néven teszi a dolgát. Jóval szerényebb és kisebbnek tűnik, ezért aztán a válaszok képtelenek elbújni előle, mivel a legkisebb helyekre is be tud nézni, és megtalálja őket.
Precíz logikával, töretlen akarattal követi a nyomokat, de a nyomok most homályosak, és nem lesz egy könnyű dolog végig járni az utat, amíg közösen el nem jutunk (azért többes, mert mi is segítünk) a helyes válaszig.
Eddig: James írta.

Ettvel Zoltán jegyzete:
Sziasztok!
Faluvégi blogtársunk feltette ezt a képet, találós kérdésként, megfejtésre. (kivételesen a könnyebbség kedvéért szándékosan mellékelem a Faluvégi által feltett erzsébetfalvai képet, ne kelljen keresgélni)
A képen a felirat szerint Erzsébetfalva, Kossuth Lajos utca látszik, szerintem kb. 1904 körül, mert még kőburkolatot ill. sárga keramitkövet nem látok a képen. Nem tudom tehát, hogy jön össze a kép, és azt hiszem, ez az Ipartestület épület már sehol nincs meg, vagy mégis valahol?
Az épület felirata tán: Erzsébeti Iparoskör (?) Általános Ipartestület Betegsegélyző (?) feliratokat tudtam kivenni. A háttérben egy gyár felirata látható, kb.: Edényárú csarnok.
1. Na'most, ha ez a Kosuti vége felé lenne, akkor ott Soroksári út lenne, de nem akar az lenni, mert itt baloldalt a Guyon háznak kellene kb. lennie, ami szintén nagyon régi volt, de annak nyoma sincsen.
2. Szóba jöhet még talán a régi Nagy Sándor utca, hogy a kép ott készült volna, mert azidőtájt a mai Nagysándor József utcát egészen a Szent Imre herceg utcáig (akkor Család utca) még Kossuth Lajos utcának hívták, és onnan kezdődött csak a Nagy Sándor utca. Itt jobbra volt egy Fémárugyár, (lásd a mellékelt térképen ). A Fémárugyár james blogjában név szerint is meg van említve (Falart, 2009. ápr. 26. Győrffy-Wolf Fémárugyártó Rt. Erzsébetfalva), gyárhelyszín megjelölés nélkül. 

Egyébként kapcsolódó adatok a Pesterzsébet története könyvből.
1898 Erzsébet-Kossuthfalvai Ipartestület megalakulása.
1904 Kőburkolattal látták el a Hitel Márton (ma Kossuth Lajos) utcát.
1905 Elkészült a helyi Erzsébeti Ipartestület otthona a Kossuth Lajos u. 49. sz. alatt.
1906 Keramittal burkolták a Hitel Márton (ma Kossuth Lajos) utcát.

A kérdést, hogy a képeslapos képrészlet hol lehetett, jó ideig nem sikerült kitalálni.

Utólagos megjegyzés, az intézmény helyes elnevezése:
Iparos Kör, és Általános Ipartestület Betegsegélyező Pénztár

A "PESTERZSÉBET-a hazám " blogban különféle blogtársi összevetések és gondolatok, információk alapján röviden a következőket állapíthatjuk meg a mellékelt Kossuth Lajos utca - Erzsébetfalva alábbi színezett képeslapról:

1. Az Ipartestület Épület földszintes kép (az épületen a felirat: Erzsébetfalva Iparos Kör Általános Ipartestület Betegsegélyező Pénztár) mai házszámozás szerint Erzsébetfalván, a Kossuth Lajos utca 49. szám alatt készült, ahol napjainkban ma Pártház, majd Ipartestület található az egykori Pflum mozi épületrendszer mellett.
2. Az Ipartestület ház a „Pesterzsébet története” könyv szerint 1905-ben készült el, tehát a kép készítésének időpontja feltehetően 1905 előttre tehető  és így nyilván a templom sem látható.
3. A Kossuth Lajos utcát (akkor még Hitel Márton utca) fokozatosan 1904-1906 között látták el sárga keramittal, tehát hogy már kövezve lett az utca, vagy nem, azt a kép alapján sem lehet egyértelműen megállapítani.
4. A képen Edényárú Csarnok feliratot lehet látni a tér felé, azaz a majdani templom felé. Nyilván templomot azért nem lehet még látni, mert a Szent Erzsébet templomot csak 1909 július 11-én adták át a régi Piac téren, azaz a mai Szent Erzsébet téren.
5. A képeslapon a Kossuth Lajos utca és a Török Flóris utca kereszteződésében éppen látható a helyi villamosjárat egy kocsija.


A cikket bejegyezte James és Ettvel Zoltán (kiskiskosutis)